Csodálatos napsütéses időben sikeresen megrendezésre került a 2010-es Wekerlei Székelykapu-futás és a velejáró megannyi rendezvény, többek közt a most sikerrel debütáló süteménysütő verseny!
Nem kis nehézségek árán sikerült megrendezni az idén 8. alkalommal a Székelykapu-futást, valamint a futás "köré" hatodszorra szerveződő egész napos programokat. Eredetileg május 15-16-án kétnapos rendezvényt terveztek a szervezők, ám a májusi viharos időjárás miatt a szabadtéri programokat el kellett halasztani.
A május 15-ei programokat megtartották (erről bővebben itt olvashat), a többit június 5-ére halasztották.
Június első hetének időjárása is okozott némi izgalmat még, ám június 5-én mindenki napsütésre ébredhetett.
Ennek megfelelően szép számmal érkeztek a lelkes versenyzők, mind az óvódások, mind az iskolások és felnőttek futóversenyére. A kicsiknél "nem a győzelem, a részvétel a fontos" alapon nem az időeredmény számított, a futásra nevezettek között ajándékokat sorsoltak.
A nagyobb korosztályoknál már nem bízták a szerencsére: 12 perc 51 másodpercre volt szüksége a győztes befutónak, hogy teljesítse a tizedmaratont, vagyis a 4,2 km-es távot.
A futást követően a Zrumeczky-kapu alatt felállított színpadra terelődött a figyelem, ahol délelőtt a "Tied a színpad" program keretében a kerületi óvodák, általános iskolák, illetve a Wekerlei Gyermekház VonZArt táncstúdiója mutatkozott be, zenés-táncos előadásokkal. A Deák Ferenc Gimnázium diákjai "A bolond fiú" című mesejátékkal remekeltek, és közben, ahogy elkészültek a szervezők, a futáson résztvett versenyzőknek is átadták a díjakat.
A színpadon az élet délután sem állt meg, színvonalas produkciókat láthatott a nagyérdemű egész nap: voltak itt gólyalábasok, eljött Huzella Péter, táncolt nekünk az Adol Mozgásstúdió, az Evia Tánccsoport, ill. akrobatikus rokizott a Musztáng Egyesület. A Térszínház előadásában a PINKÓ ÉS A SZEGÉNYEMBER című bukovinai székely népmesét láthattuk.
Este 7 órától pedig a zenéé volt a főszerep: A Red Vajling nevű wekerleiekből álló csapat kőkemény rockzenét játszott, a Sprotni zenekar nagy slágereket. Este 9-től pedig kocsmazenét hallgathattak a zeneszerető emberek a Calvados együttes előadásában, de azt már egy sátor árnyékában.
A Wekereli Székelykapu Napok megszokott elemeként idén is működött az Életfa tere - ezúttal a Kós Károly Általános Iskola udvarán kaptak helyet. Itt a kerületi, wekerlei oktatási, művelődési, egészsgégügy intézmények, szervezetek szerepeltek, különböző kézműves, tájékoztató programokkal. Hogy milyen izgalmas tevékenységek folytak itt jókedvvel a sátrakban? Lehetett többek között állatokat hajtogatni papírból, szalvétababát készíteni, só-liszt gyurmázni, megismerkedhettünk a baba-mama jelnyelvvel, fejlesztő játékokat tanulhattunk, kitölthettünk környezetvédelmi, ill. angol teszteket. Az egészséges életmód nevében kaphattunk diétás és szájápolási tanácsokat.
Idén debütált a süteménysütő-verseny, melyre édessüteményekkel lehetett pályázni. A szombati napsütés és meleg idő csak abban az órában okozott aggodalmat, amikor a szebbnél-szebb csokicsodák érkeztek a felállított standokhoz. (A süteménysütő-versenyről még több képet és beszámolót illetve a recepteket találhatnak itt.) Az eredményhirdetésnél beharangozták, hogy az őszi Wekerle Napokon a sós süteményeket szeretnék megversenyeztetni, úgyhogy már előre lehet készülni hölgyeim és uraim!
Természetesen, állandó elemként kint volt most is a Zöld Hajtás, ahol szigetelési, komposztálási tanácsadás zajlott, illetve bemutatkozott a Kör-Kötő-Kör és Ölhmann István fémművessel ismét gyárthattak az érdeklődők öveket, díszeket - használt bicikli alkatrészekből.
A Társaskör sátrában délután lakossági tájékoztatás folyt A ház szeme projekttel kapcsolatban, informálódhattak a „Wekerle, ahol értéket őriz az idő” projektről, leadhatták a véleményüket a nemrég megújult két tér elnevezéséről, valamint wekerlei szuveníreket - a tervezők nevét kiíró emléktáblát, könyveket, pólókat, stb. - vásárolhattak. Ezen kívül beléphettek tagnak a Társaskörbe ill. jelentkezhettek önkéntesnek - aki ezeket megtette, azoknak, ezúton is köszönjük! Várjuk szeretettel a Többieket is!
Főtámogató:Budapest Főváros XIX. kerület
Kispest Önkormányzata
Magyar Kollégium Kulturális Egyesület
Wekerlei Társaskör Egyesület
Wekerlei Önkéntesek
Wekerlei Mozgás-műhely
BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság
Kispesti Polgárőrség
Asztmás és Allergiás Gyerekek Magyarországi Egyesülete
Magyarországi Krónikus Légúti Beteg Gyermekek Sport Egyesülete
Universitas Iskolai Szövetkezet
Tükör Szépségszalon
Jona-drink Kft.
Munkás Szent József Közösségi Ház
Kós Károly Általános Iskola
Kispesti Tűzoltóság
Shetland U.K. Nyelviskola
Olympus üdítő
Messer Hungarogáz Kft.
Wekerlei Mozgás-műhely
László kerékpár üzlet – Határ út
Bringó Hintó
Vitalade sportital
Éléskamra
Wekerlei Bortár
Szolárium Thököly utca
Pontos idő KFT
Harmónia Kuckó – Thököly út
Koller bácsi cukrászdája
Nesker Kft
Polifoam Kft
Pötyi mama konyhája
Halásztanya Étterem
Két Barát vendéglő
Wekerlei Minibazár KKT
Chio-Chips
Betűgyár
Kispest újság és honlap
Helyi Téma
Köszönjük a segítséget!
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Szekelykapufutas_eredmenyek.xls | 64.5 KB |










































































































































































































































Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a süti sütő versenyt. Rendkívül színvonalas (magyarul nagyon finom:-)) süteményekkel indultak a versenyzők. A közönség díjas tejfölös almás sütemény, amelyre magam is szavaztam receptjét szeretném ha megjelenne a honlapon. Mivel magasan ez a sütemény nyerte a versenyt, biztos sok wekerlei lenne rá kiváncsi.
Az adomány gyűjtéshez kapcsolódóan, én nem vettem észre a gyűjtő ládát, annyira elvonták a sütemények a figyelmemet, (szerintem mások is voltak így ezzel) pedig szívesen adakoztam volna.